A Magyar Pünkösdi Egyház intézményeként célunk olyan emberi kapcsolatok, közösségek megépítése, mely segítő kezet nyújt az elesetteknek, támaszt a megfáradtaknak és reménységet az elkeseredetteknek.
Egyik legnagyobb szívügyünk, hogy segítsük a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek felemelkedését, esélyegyenlőségét.
Kollégáink nap, mint nap segítséget nyújtanak a helyi közösségekben, legjobb tudásuk szerint keresik a megoldást az adott társadalmi környezetben jelentkező szociális problémákra.
"Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk." 1 Korintusiaknak 10,17
Ebben a szellemiségben működünk, hiszünk és segítünk!
Kondoros nagyközség központjában található. Szociális alapszolgáltatásokat biztosítunk: házi segítségnyújtást és fogyatékosok nappali ellátását.
Szolgáltatásaink célja, hogy ellátottjaink számára az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését biztosítsuk, az önálló életvitel fenntartásában segítsük őket, közösséget építsünk megteremtve ezzel az aktív időskor megélésének lehetőségét.
„Istenem, Te magad vagy a szeretet. Aki ismeri a szeretetet, Ismer Téged. A szeretetről pedig csak az tudhat valamit, Aki gyakorolja is.”
Biztosítjuk a gondozásra szoruló embereknek az egyéni igényeikre alapozott ellátás nyújtását saját környezetükben. Házi segítségnyújtás szolgáltatásunk ellátási területe: békéscsabai, gyomaendrődi, szarvasi, szeghalmi járások, innen tudjuk fogadni a hozzánk forduló gondozási szükséglettel rendelkező rászorulókat.
Saját szükségleteikre alapozott, egyéni fejlesztő programokra épülő foglalkozásokat, társas együttléteket valamint a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését biztosítjuk az ellátást igénybe vevők részére. Fogyatékos személyek nappali ellátásának igénylőit a szarvasi és szeghalmi kistérségből várjuk.
"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." Jakab 1,17
A Humán Szolgáltató Központ nagyon fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű családoknak segítsen. Ehhez várunk tartós élelmiszereket, tanszereket, ruhákat, játékokat, stb.
Támogatást adhatnak bankszámlánkra történő utalással, a "megjegyzés" rovatban feltüntetve: céladomány (cél megnevezése), illetve tárgyadományokat küldhetnek rászorulóink részére, melyeket az alábbi címeken található Humán Szolgáltató Központjainkban adhatnak le rendezett csomagolásban.
Humán Szolgáltató Központ
Székhelye: 5553 Kondoros, Deák Ferenc utca 12.
E-mail: hszk.kondoros@gmail.com
Telefon/Fax: +36-66/388-389
Adószám: 18844410-2-04
Bankszámlaszám: OTP Bank 11733003-21366381